Cupcake butik: március 2013

2013. március 31., vasárnap

Babyshower - azaz babaváró party

Babaváró - mi is az??


Míg mi ott tartunk, hogy attól a bizonyos babonától félve nem merjük megvenni a babakelengyét túl korán, addig tőlünk nyugatabbra már az is egy alkalom az összejövetelre, a csajos csevegésre, ha kedves barátnőnk, vagy rokonunk babát vár. Közelegve a szüléshez, mikor még a kismamának nem terhes, az utolsó hetek egyik napján összegyűlnek a barátnők, és megtartják a babaváró bulit (babyshower partit). 

Mi is történik ezeken a partikon? A meghívottak ajándékot hoznak a születendő gyermeknek, ami sok minden lehet pl. kisruha, cumisüveg, kiscipő, pelenka, pelenkatorta.. stb. És mivel várja a kismama a kedves vendégeket? Hát persze, hogy étellel, és itallal, ahogy azt kell, ahogy azt illik. Miért is ne vezethetnénk ezt be kis hazánkban is, és tennénk a babavárás utolsó pillanatait mi is emlékezetesebbé? Ezzel is elterelve a kismama gondolatait az  esetleges felmerülő félelmeiről, aggodalmairól. Ehhez az alkalomhoz is rendkívül passzol a parti desszertasztal, ahol egy téma köré rendezve összegyűjthetjük a szükséges finomságokat: egy kisebb torta, keksz, sütinyalóka, italok és persze nem maradhat el, ami mindent körülölel és rögtön belopja magát a szívünkbe, maga a party dekoráció

Mennyivel más ez a látvány, mint amihez szoktunk.. mennyivel több!
..folyt köv ;)
 


2013. március 29., péntek

Cupcake party - asztaldekoráció

Szuper pink parti asztal

Most a torták és cupcake-ek mellett egy kicsit másról írok, remélem nem bánjátok.
Ahogy keresem az új ötleteket és recepteket, az idehaza szokatlan megoldásokat, rátaláltam valamire, amivel kicsi hazánkban én még nem találkoztam.. Első látásra szerelem volt: a tökéletes parti!
Legyen az gyerekzsúr, vagy egy kamasz buli, lánybúcsú, névnap.. akár egy évforduló, vagy bármi amit ünneplünk, és ami fontosabb, bármi, ami szokatlan. Ami új. Ami szemet gyönyörködtet a maga színes és vidám kellékeivel.. és igen, a dekoráció mellett minden ott van az asztalon, ami kell: cupcake, sütinyalóka, nyalánkságok mind mind harmóniában.
Őszintén. Ha valaki nekem ilyen meglepit készítene szülinapomra... hát nekem minden ajándéknál többet érne...
Nektek mi a véleményetek?

2013. március 23., szombat

Sütifagyi - ice cream cake pop

Téli fagyi helyett SÜTI FAGYI!


 Emlékeztek még a téli fagyira? :) Nemrég láttam valahol, s azonnal a számban éreztem az ízét.. Begvallom azonban, én sosem voltam oda érte..
Na de ez a változat! A sütinyalóka után most már megszületett a sütifagyi. Micsoda ötlet! :) Ezt szívesen megenném azonnal :) Ugyanúgy készül, mint a Cake pop, de ezt nem pálcikára szúrod, hanem tölcsérbe kell tenni.  Szuper desszert a téli hideg napokra, de azt gondolom ez még nyáron is megállja a helyét egy gyerekzsúron például. Szerintem a gyerekek odáig lennének érte.
Nézzük csak meg, hogy is készül!

   





2013. március 19., kedd

Csokis cupcake 2. recept

Főzött krémes csokis cupcake



Csokoládés cupcake
Ma egy újabb cupcake kupakot osztok meg veletek. Csokoládés főzött krémet utoljára talán az általunk csak "6 lapos" sütinek hívott finomsághoz készítettem, s ez nem mostanában volt. A receptfüzetemet lapozgatva, és anyukámmal történt egyeztetés követve gondoltam, ezt is kipróbálom, hogy válik be, mint cupcake krém. A család mindig a tesztalany, és hát lehet, hogy néha elfogultak, de ez most tényleg imádták :) ..aminek persze én örülök a legjobban.
A cupcake alapja, azaz a muffin ugyanaz volt, mint a citrusos cupcake.
A krém receptje tehát:


Hozzávalók:
  • 10dkg liszt
  • 1 l tej
  • 3 ek kakaópor
  • 250g vaj
  • 7 ek cukor
  • 1 ek vanília aroma
A lisztet és a kakaóport elkeverem, majd hozzáöntöm a tejet, és sűrű krémmé főzöm. Hagyom kihűlni. A vajat és a cukrot elektromos mixerrel habosra keverem, majd a kihűlt csokis krémhez öntöm. Az a jó, ha a krémek közel egyforma hőmérsékletűek. Beteszem a hűtőbe, picit hagyom hűlni, majd megtöltöm vele a muffint. (korábbi receptben már írtam, hogy a muffin közepéből kanállal kiveszek egy jókora darabot, és a "lyukba" is teszek krémet, így finomabb) Jelen esetben nem habzsákból nyomtam a tetejére, hanem késsel egyengettem el, és a szélére színes cukorkákat szórtam.

Cupcake papír díszben



2013. március 18., hétfő

Citromos cupcake recept felturbózva

Hogyan lesz a citromos Cupcake-ből epres?

Korábbi bejegyzésemet, amit a Citrusos cupcake-ről írtam, egy kicsit átvariáltam, és így született meg az Epres cupcake receptje. Annyit tettem, hogy elővettem az utolsó csomag epret a fagyasztóból, hagytam kiolvadni, lecsepegtettem, majd kevés (kb. az eper 10%-a) cukorral felfőztem. Párat rottyant, és kész, hagytam teljesen kihűlni. Ezután összekevertem a citrusos cupcake krémmel.. Hát valami isteni lett! A citrusos ízvilág és az édes eper íz... Ha jön az eperszezon, ne hagyjátok ki! :)

(Tipp: A muffin tetejéből egy kiskanállal szedek ki egy keveset, így a krém nem csak a muffin tetejére kerül, hanem a közepébe is. Még finomabb :) )


Epres cupcake

2013. március 17., vasárnap

Ray Charles muffinok - Orsitól

Ray Charles muffin a'la Orsi

Ray Charles muffinok a'la Orsi

A következő cupcake receptet Orsitól kaptam, biztos nagyon finom lehetett! Az Ö engedélyével ezúton megosztom veletek. Köszönjük! :)









Ray Charles muffinok (én kereszteltem őket így)
(Sárgarépás-kakaós muffin cirtomos-mascarponés krémmel)
Életem első igazi receptleírása egy teljesen magamtól sütött sütiről, úgyhogy csak remélem, hogy stimmel, garantálni nem tudom. A fogalmazásért elnézést, nem biztos, hogy erre születtem :) Íme:


(Sárgarépás-kakaós muffin cirtomos-mascarponés krémmel)

12 db muffinhoz

14 dkg liszt (vegyesen használtam süteménylisztet, illetve teljes kiőrlésű búzalisztet)
3 db tojás
2-3 ek kakaópor (nem cukrozott)
10 dkg barnacukor
2 ek joghurt (kis pohár krémes natúr activiát vettem)
1 tasak sütőpor
0,5 dl olaj
2 sárgarépa reszelve

A répán kívül mindent egy tálban összevegyítve jól összekevertem, hozzáadtam a répát, megint összekevertem. Muffinsütő papírokat készítettem elő, a formákba helyeztem őket, majd a tésztát belecsorgattam a papírokba, úgy, hogy nagyjából fél centi magasságban a tetején azért ne legyen tészta (magától belenő a sütés közben). 180°-200°C-on sütöttem, nagyjából 25 percig (a lényeg, hogy már ne legyen puha a teteje, de ne is égjen meg.
Könnyebb volt a tészta egy kicsit, mikor külön vertem fel a fehérjét meg a sárgáját, de ott meg arra is ügyelni kell azt hiszem, hogy ne verjem össze az egészet, mikor összekeverem őket. Talán felesleges is, nem tudom, kicsit óhatatlan, hogy össze ne essék.


Krémhez:

habpor (dr.oetker, csak tej kell a felveréshez)
mascarpone (szarvasi, 205g-os)
fél citrom leve
1 tasak vaniliás cukor (nekem csak vanilinos volt, de szerintem vaniliással finomabb lehet)
a joghurt maradéka
1 kis tasak zselatin

A habport felvertem, hozzáadtam a mascarponét, a joghurtot és a cukrot, majd tovább vertem (gépi habverő, gyenge, illetve közepes sebesség), miközben kevertem, fokozatosan adtam hozzá két-három csepp citormlevet. Mikor benne volt a citrom is, úgy véltem, ennek sosem lesz szilárdabb az állaga, lefolyik a muffinról, így egy kis tasak zselatint (a tasakon leírtak szerint pici vízzel összemelegítve) hozzáadtam a krémhez. 20 perc alatt illik töményebbé válnia, ha nem, akkor több zselatin kell :)

A muffinokat lehűtöttem, és sima tescos habnyomót használtam a díszítéshez. A krém kis részét belenyomtam a muffinokba, majd fejcserés támadással tettem rájuk a szép fehér tekervényes kalapokat.

2013. március 15., péntek

Citrusos cupcake recept

Újabb kipróbált cupcake recept

Tegnap újabb cupcake kupakot (topper) próbáltam ki. Ezúttal egy kis citrusos ízre gondoltam, volt itthon egy-két citrom, mandarin, narancs.. A cupcake tésztáját a pina colada muffin receptje alapján készítettem, némi változtatással, így ez lett belőle:

Citrusos cupcake

Hozzávalók 12 darabhoz:
          • 24dkg cukor
          • 3tk sütőpor
          • csipet só
          • 36dkg liszt
          • 2 tojás
          • 1,4dl narancslé
          • 1,6dl olaj
          • 2 dl tej


A sütőt 170°C-ra előmelegítem. Külön összekeverem a száraz, és külön a nedves hozzávalókat, majd összeöntöm a kettőt egy műanyag mérőkannába. (így könnyebb töltögetni) Nem használtam most robotgépet, csak kézi habverővel kevertem össze. .A muffinsütő mélyedéseit kitöltöm papírkapszlikkal, s beleöntögetem a krémet, kb 3/4 részig. Betolom a meleg sütőbe, és kb 20 percig sütöm. Ha megsült, hagyom kihűlni.


A krémet most nem mascarppone-s, sem egyén krémsajtos összetevőkből, hanem főzött krémből készítettem. A családnak nagyon ízlett, picit más ízvilág, de igazán kellemes, és lágy.. S nem utolsó sorban elég masszív ahhoz, hogy habzsákból, csillagcső segítségével gyönyörű formát varázsolhatsz a muffin tetejére.
A főzött krém hozzávalói:
  • 15dkg cukor
  • 20dkg vaj
  • 4 tojás
  • 4 citrus héja, lehet citrom, lime, narancs
  • 1,5dl citruslé 
Vízgőz felett besűrítem a cukrot, a tojásokat, a citrusok héját és levét. Ez el fog tartani egy darabig.., ha már nagyon unod, vedd le a gőzről, és tedd KICSI láng fölé, nagyon vigyázz, nehogy rántotta legyen belőle! :)  Leveszem a tűzről, és hagyom kihűlni. Eközben a vajat habosra kikeverem, majd hozzáadom a már kihűlt krémet. Az a legjobb, ha a két krém körülbelül egyforma hőmérsékletű. Habzsákba töltöm, és mehet a muffinok tetejére!
A krémre szórtam még egy kis sárga cukorgyöngyöt, és 2 cukorpillangót.
Kipróbáltam végre a sablont is, amit egy korábbi bejegyzésemben tettem közzé. Rózsaszín kartonpapírunk volt itthon, erre tettem rá a cupcake sablont, körberajzoltam, és vágtam körbe, az egyik felén cikk-cakk ollóval. Összeragasztottam, és beleültettem a cupcake-et. Íme ilyen lett :)

Cupcake szoknyában :)

2013. március 11., hétfő

Keksz dekoráció - tavaszi ötletek

Dekoráció tojásfára, Húsvétra

Nagyon várjuk már a tavaszt, s ha már tavasz, akkor természetesen Húsvét! Mivel még tortát sütni korán van, az Oreo keksznyalóka most fogyott el, ezért jutottam a gyorsan elkészíthető kekszre. A keksz díszítése vesz el igazán több időt, a tészta legyúrása, kiszaggatása illetve a sütés nem tart sokáig :)
6 éves lányom is részt vett a "munkálatokban", így az egyik kép az ő keze munkáját dícséri.
A keksz dekoráció témában igazán Marian ihletett Sweetopia-ból.. Desszertdíszítésben a példaképeim egyike. Az Ő kekszei gyönyörűségesek, szinte megszólalnak. Nekem még van mit gyakorolni :)

A süti receptjét most az ő leírása alapján készítettem, némi változtatással. Amint látjátok a mennyiségekből, ez egy jó nagy adag, én is a felét lefagyasztottam, ahogy fogy, biztos, hogy Húsvét előtt még elő fog kerülni a hűtőszekrényből ;)

Hozzávalók:
  • 560g (sótlan) vaj - én RAMA-t használtam
  • 420g cukor
  • 2 nagy tojás
  • 3 teáskanál vanília aroma
  • 1 kg liszt
  • 1 tk só
Az elektromos mixerbe a dagasztó kanalakat rakom bele. A vajat a cukorral kikeverem alacsony, vagy közepes fokozaton, kb 1 percig.  Hozzáadom a tojásokat egyesével, lassan. Jöhet a vanília aroma. A liszt és a só keverékét is fokozatosan adagolom hozzá. Ha már nem bírja a géped, egyszerűen öntsd ki egy  deszkára, és kézzel folytasd. Itt még fel fog venni némi lisztet, hogy összeálljon.



Aztán mehet be a hűtőbe pár órára, vagy ha van időd, egy éjszakára is. Mint említettem, ez elég nagy adag, így ha nem használod fel mindent, a többit le lehet fagyasztani.

linzer tészta befóliázva










Előveszem, és kinyújtom, nem túl vékonyra, ha díszíteni akarom! Olyan 4-5mm-es legyen, hogy bele lehessen harapni, és meg lehessen fogni rendesen. Mivel Húsvét közeleg, tavaszi és húsvéti szaggatóval készítettük a formákat, lányok is segítettek :) Nem tudom miért, a linzer tésztánál mindig ott sürögnek a közelben ;) Ezután újra bementek a hűtőbe, kb 10 percre, csak hogy épp megcsípi a hideg.

Kisült keksz ruhácska

180°C-on kb 8-10 percig sütjük. Kihűtés után Royal Icingal díszítettük.

Némelyiket már sütés előtt átszúrtam egy gyufaszállal, és bent is tartottam sütés közben is, ezek majd a tojásfára kerülnek.. először.. ;)




A kekszek feldíszítve


Tavaszi kacsás keksz virággal

Pillangós kekszek
Szív alakú kekszek
Nyuszi kekszek
Kacsa keksz a tojásfára
Emma kekszei :)

2013. március 9., szombat

Oreo pop - elkészítés receptje 2. változat

Fehércsokis Oreo keksz (Oreo pop) - változtatás a receptben

 

Tavaszi színben az Oreo pop-ok

A minap, mikor nekiálltam Oreo Pop-ot (Oreo sütinyalóka) gyártani, elgondolkodtam valamin.. Minek is vagdalom ketté a kekszeket, mikor tudvalevő, hogy minden 5-ik darabnál "selejt" keletkezik?? Erre jött egy gondolat, hogy mi lenne, ha csak így, ahogy van, beledugnám óvatosan a sütinyalóka pálcikát (vagy hurkapálcikát). Igen ám, de a krém keménysége miatt ez nem jöhetett össze (plussz 1 selejt..:)), így beraktam a mikróba 5db-ot, kb 10 másodpercre, hogy kicsit megpuhuljon a krémréteg. Nekigyürkőztem újra, és lássatok csodát, a pálcikám gyönyörűen bebújt a két keksz közé. Azért itt sem árt az óvatosság ám! :) De törés nem volt, és a macera is kevesebb. A gőz felett felolvasztott fehércsokiba belemártottam a pálcikát, és benyomtam a korábbi lyukba.  Persze ezután ugyanúgy mennek a fagyasztóba kicsit lehűlni, mint a Cake pop golyók. 
Így az Oreo Pop-okat mostantól a következő recepttel készítem, íme a képek:


Hozzávalók az Oreo Pop elkészítéséhez

Lyukat csinálok a pálcikával a mikrótól megpuhult krémbe

A pálcikát belemártom a felolvasztott fehércsokiba, és belenyomom a lyukba

Kész a pálcikázás, mehetnek a nyalókák a fagyasztóba!

Fehércsokiba bártott Oreo Pop zöld curdíszben

Fehércsokis Oreo pop színes cukorkákba mártva, némi csillogással
Rózsaszínűre színezett cukor, és némi csillogás
Oreo Pop becsomagolva :)
Rózaszínnel színezett fehércsokis Oreo Pop

2013. március 6., szerda

Fondant otthon, pillecukorból

Hogy készül a fondant otthon, pillecukorból (Marshmallow)

Ha nem tudsz rendelni, vagy venni fondantot, vagy marcipánt, van egy módszer, amivel gyorsan, otthon is elkészítheted.
Hozzávalók:
  • 30dkg fehér vagy színes pillecukor
  • 35-40 dkg átszitált porcukor (lehet, hogy több kell, legyen kéznél!)
  • 2 ek víz
  • sütőmargarin az edény kikenéséhez, és a kezedre :)
  • keményítő a gyúráshoz (de ha nincs otthon, használhatsz helyette porcukrot)
Egy mikrózható edényt, legyen műanyag, jól kikenek vajjal/margarinnal, ki mit használ. Beleteszem a pillecukrot, és 2 ek vizet, majd berakom a mikróba, kb 30 másodpercre, majd egy jól bevajazott fakanállal keverek rajta egyet, és visszateszem újabb 30 másodpercre. Ezt ismételgetem, amíg a pillecukor teljesen fel nem olvad.
Kiveszem a mikróból, és hozzáadom az átszitált porcukor 3/4 részét, a fakanállal keverem, majd ha már nem olyan meleg, lerakom a fakanalat, és kézzel kezdem gyúrni, fokozatosan adagolva hozzá a porcukrot, míg nem összeáll egy tömbbe az anyagunk. (mintha tészta lenne)
Fontos megjegyeznem, hogy nagyon ragacsos munka, így aki idegenkedik tőle, inkább bele se kezdjen :) De azért hamar készen van, és tényleg klassz nyújtható, formázható anyag lesz belőle!
Ha színezni szeretnéd, ételfestékkel ezt megteheted.
Ha nem használod fel azonnal, légmentesen, folpackba csomagolva tedd el, különben kiszárad! Ha újra előveszed, pár másodpercre dobd be a mikróba, és könnyebb dolgozni vele.

Fondant alá kenhető krém recept

Tényleg finom vajkrém recept!

Egy régi füzetembe akadtam rá erre a receptre, amit mostanában - a bevált csokis ganache miatt - hanyagoltam a torták bevonásánál. Ha nem csokis tölteléket teszek a tortába, hanem valami nagyon tejszíneset, vagy pudingosat, ami nem jó a fondant alá, mert "megizzad" tőle, és nem lesz szép, akkor én ezt a krémet használom:
  • 20dkg porcukor
  • 2 ek víz
  • 2 ek tej
  • 20dkg puha vaj vagy margarin
  • 3 tojás
  • 1,5 ek liszt
  • rum, vanília vagy mandula aroma
A vajat robotgéppel kihabosítom. A többi hozzávalót egy vastag aljú edényben összekeverem kézi habverővel, majd sűrű péppé főzöm. Hagyom pöfögni párat, majd leveszem. Kevés vízben hűtőfürdőbe teszem az edényt, hogy hamarabb kihűljön.
Összekeverem a kihabosított margarinnal, és kívűlről bekenem vele a tortát, szépen elsimogatom, majd beteszem a hűtőbe pár órára. Ezután jöhet rá a fondant, vagy marcipán.
(kb. 24cm-es, 8cm magas) tortára elég.

Vajkrémmel bekent torta - Fondant alá


2013. március 4., hétfő

Fondanttal díszített csokis cupcake

Fondant rózsás cupcake

Fondant csokis cupcake ajándékba

 Ezeket a cupcakek-et kedves rokonainknak, és barátainknak vittük, szintén ezen a hétvégén.. Hát a péntek így elég húzósra sikeredett :) De a megajándékozottaknak nagyon tetszett a doboz tartalma ;)
A fondant alatt Csokoládés krémsajtos krém bújt meg. Ezt a krémet gyermekkorom kedvenc sajtja ihlette, nem tudom ki emlékszik rá, de volt egy fajta Maci kockasajt (vagyis háromszög), ami csokis volt. Imádtam.. aztán eltűnt, mint a gyerekkor ;)

A csokis krémsajt receptje:

Hozzávalók
  • 200g ét- és tejcsokit vegyesen
  • 400g krémsajtot 
  • 150g átszitált porcukor

A kétfajta csokit felolvasztottam gőz felett, majd hagytam picit lehűlni. Ezalatt a krémsajtot kikevertem az átszitált porcukorral, majd hozzáöntöttem a felolvadt csokit
Ezután betettem a hűtőbe, míg elmentem a lányokért az oviba, azaz kb. 2 órára.



A muffinok közepét kiskanállal kivájtam, nem sokat, csak épp hogy. Miután lecsekkoltam, elég masszív e a krém, habzsákba töltöttem, és csillagcsővel a végén rányomtam a középen lyukas csokis muffnokra.

A fondantot kinyújtottam, és kör alakú szaggatóval kiszaggattam, és ráhelyeztem a már cupcakek-re. A díszítés ezután következett, s még a végén némi csillámporral szórtam meg, hogy ragyogjanak :)
(A díszeket előre el lehet készíteni, ezzel sok időt lehet megspórolni..)

Fondant csokis cupcake-ek
Fondanttal díszített cupcake-ek

Cupcake rózsacsokor nőnapra..

Nőnapi cupcake csokor

Nőnapi Cupcake csokor


Először is bocsánat kedves követőim, hogy napokon keresztül nem jelentkeztem! A hétvégén nagy körutat tettünk a Dunántúlon, a program elég szoros volt.. :)
Mivel közeledik a nőnap, gondoltam páromat felmentem a virágvásárlás alól.. Készítettem a mamáknak egy-egy cupcake csokrot. Meglepődtek, mikor meglátták :) Először azt hitték igazi csokor! Nagyon örültek neki.. Erről eszembe jutott egy közmondás? Szép is, finom is és nőnapra viszik, mi az? CUPCAKE CSOKOR! :)
Az elkészítés menetét sajnos nem fényképeztem le, nagyon sietnem kellett, az indulással már így is késésben voltunk :(
De le tudom Nektek írni, ha valaki ilyesmit szeretne készíteni.
  1. Szükséged lesz egy kaspóra, biztos akad otthon, amit nem használsz éppen :)
  2. Virág nagykereskedésben vettem a hungarocell golyót, akkorát, ami biztonsággal bele tud csücsülni a kaspóba (de gömb alakú oázis is tökéletes)
  3. Kell még néhány fogpiszkáló
  4. Borostyán
A hungarocell golyót beletettem a kaspóba, majd beleböködtem a fogpiszkálókat párosával! oda, ahova körülbelül tenni akarom a cupcake rózsákat. Ezután kezembe vettem egy cupcake-et, és kivettem 2db fogpiszkálót a golyóból, majd a cupcake aljába toltam annyira, hogy ne jöjjön teljesen át a krémen, azaz felül ne látszódjon ki. Majd visszatettem a fogpiszkálós cupcake-et a hungarocell golyóba. Így folytattam a többi "rózsával" is, míg volt hely a golyón. Ezután fogtam a borostyánomat, amit a kertből szedtem, és az üres helyekre ezeket tűztem. A munka során néhol sajnos azért megsérült a krém, ezért nagyon óvatosan kell elkészíteni.. De megéri! Na, meg utazást sem nagyon kedvelték, de azért egyben maradtak :)

Cupcake csokor